Vissza

Felderítő lámpák - Beszélgetés Kádár Kincsővel

A médiában - 2020-08-25


Kádár Kincső lámpái egyre több lakást derítenek fel. Felderítő lámpaként emlegetem kézműves termékeit, ő az angol Explore szót használja. Mindkét megnevezés találó, hiszen lámpái különös derűt, vidámságot kölcsönöznek a lakásnak, mindegy, hogy nappal van vagy éjszaka. Megszüntetik a sötétséget, lámpái felderítik az esti órákban a lakást. Mindemellett az érdeklődők is felderíthetik, felfedezhetik a lámpák rejtett motívumait, hiszen a Kincső által elbújtatott motívumok csak akkor jelennek meg, ha az ember működésbe hozza a lámpát.

– Honnan jött az ötlet, hogy lámpákat készítsen?

– Közel egy éve, hogy kutatást végeztem, amelynek során felmértem a székelyföldi kézműves termékek iránt érdeklődők igényeit, a dizájn- vagy kézműves termékekkel szemben tanúsított véleményüket, tapasztalataikat. A kutatás eredménye az volt, hogy a lakberendezési tárgyak – köztük a lámpák – harmadik helyen állnak a legkeresettebb termékek között. Mindig közel állt hozzám többféle kézműves munka, gyerekkoromban kezdtem barkácsolni, és azóta mindig része az életemnek. Önálló vállalkozást indítva szerettem volna olyasmit készíteni, amely dísztárgy is, de lényeges szerepe van a lakásban, a lámpa pedig épp ilyen. Meg tudja adni a karakterét egy szobának, viszont be is tud illeszkedni a berendezés közé. Egyébként a döntésben az is befolyásolt, hogy nem találtunk olyan lámpát, amelyik találna egy parasztházba is, de egy modern lakásban is megállná a helyét. Két csoportba osztom a lámpákat: az egyik csoportban azok vannak, amelyek esetén a kartonhulladékot hasznosítom újra, tehát 100 százalékban barna kartonból készülnek. Ezek a függőlámpák, amelyekhez ökofestéket használok. Az elkészítéshez szükség van egy kis ragasztóra és lakkra, de ezeket leszámítva természetes alapanyagokat tartalmaznak. Ez a fajta termék az ökodizájn és a kézműves termékek közé sorolható. Székelyföld-szerte egyre többen keresnek fel éppen azért, mert számukra fontos a hulladék újrahasznosítása, vagy értéket jelent számukra, ha egy vállalkozás a hulladékra alapanyagként tekint. A másik csoportba az álló- és éjjelilámpák tartoznak. Ezek esetében fényáteresztő papírból rétegeket képezek, és elbújtatom a motívumot, hogy nappal kellemes, letisztult fehér formája legyen, este pedig, működésbe hozva előbújjon a minta. Éppen ezért nevezem a lámpáimat Explore lámpáknak, mert fel kell fedezni a mintákat. A fényáteresztő, speciális papírból készülő lámpák esetében azt is mondhatjuk, hogy a mintákat hasznosítom újra. Főleg népi motívumokból, úrihímzésekből inspirálódom.

– Milyen tapasztalatokat szerzett az utóbbi időben, általában mi befolyásolja az érdeklődők választását?

– Számomra nagyon fontos, hogy lássam a lakást, ahová a lámpa kerül. Ha lehet, személyesen elmegyek és megnézem, hogy milyen tárgyakkal, lakáskiegészítőkkel, bútorokkal rendezte be a házat az érdeklődő. Ha letisztult, minimalista berendezésű a lakás, akkor sűrűbben mintázott, a térbe illő, intenzív színű lámpaernyő a szoba ékévé válhat. Ha túl messze van a lakás, akkor fotót szoktam kérni, így tudok bepillantást nyerni az illető otthonába. Nagyon fontos tisztában lenni a tér adottságaival, a lakók stílusával. Figyelni kell a falak színére és a tér méretére is. Mondok egy példát: ha szűk előszobába sűrűn mintázott lámpaernyő kerül, a lyukakon keresztül a tér szűkössége miatt a minta a falra vetül, és van, akit ez zavarhat. Ha ugyanezt a lámpaernyőt a nappaliban helyezzük el, akkor a pici lyukakon keresztül a fény szépen, alig észrevehetően vetül a falra. Azt is tudnom kell, hogy melyik teret mire használják, hol töltik a legtöbb időt a lakáson belül. Ha egy mód van rá, elkérem a lakás alaprajzát és a fényforrások tervét. Ezek hiányában lehet, hogy elkészül az áhított lámpa, de mondjuk egy ablak vagy egy szekrényajtó útjába kerül. Ugyanakkor modern lakásokban előfordul, hogy külön világítást terveznek a konyhapultnak, a tér általános világításának, és külön fény alá kerül az étkezőasztal. Ebben az esetben már játszhatunk a hangulatfényekkel, az étkezőasztal fölé kerülhet melegebb izzó, hiszen egy fárasztó nap után a család az asztal körül, kellemes, megnyugtató fényben zárhatja a napot. Ugyanígy lehet változtatni a hálószoba, a nappali és a gyerekszoba hangulatán is. Jókat nevetek azon, amikor az érdeklődők elküldik a mennyezetről lógó izzót, azzal az üzenettel, hogy ezt nézzük X hónapja, és kérik, hogy ajánljak egy szép lámpaernyőt. Nagyon érdekes ez az egész folyamat, ahogyan az emberek kiválasztják a számukra legmegfelelőbb lámpát, mert én is beengedem őket a műhelyembe, ha szét akarnak nézni, de ők is beengednek a személyes terükbe. Egyébként az a legjobb, ha az illető el tud jönni a műhelyembe, mert így kezdődhet el a közös tervezés. Kipróbálhatja a meglévő darabokat, formát, színt, méretet hangolunk össze. Minden lámpavásárlás egy külön történet.

– Van, aki megkérdőjelezi a kézműves termékek a tartósságát?

– A laikusok a kézművességhez gyakran azt az elképzelést társítják, miszerint a kézzel készített tárgyak nem annyira pontosak, mint az ipari cikkek. Székelyföldön sokan a nagyszüleink munkáját ismerve tudjuk, hogy de, igen, nagyon is pontosan, precízen elkészített tárgyakról van szó kézművesség esetén. A lámpáim egyébként strapabírók, még a kísérleti fázisban történt, hogy egy lámpát el akartam dobni, mert a formázás rosszul sikerült, és alig tudtuk tönkretenni.

– Miért van különleges szerepe a lámpának a lakásban, és miért különleges ön számára?

– Különleges hangulatot tud teremteni a szobában egy karakteres lámpa. A fényforrás nagyon fontos a lakásban, meghatározó lehet a család lelki világát tekintve. Meghitt, otthonos, kellemes környezetet lehet létrehozni a megfelelő megvilágítással, és ezt minden lakásban, szobában különbözőképpen lehet kialakítani. A lámpa egyszerre dísztárgy, hiszen nappal nincs különösen szerepe, viszont az esti órákban hasznos lakberendezési tárgy. Nagyon sokat dolgozok egy lámpával, és van, hogy egy-egy lámpa hozzám nő, nevet adok nekik. A szabad darabok esetében, amelyek nem megrendelésre készülnek, elképzelem, hogy milyen lesz az új otthona, kik fognak a fénye alatt beszélgetni, étkezni, olvasni. Őket is elnevezem, mert gyakran megihlet a hangulatuk, és titkon nagyon szeretném, ha valakinek majd ugyanakkora örömet szerezne, mint nekem. Gyakran eljátszadozom a gondolattal, hogy a lakás berendezése mellett milyen lesz a boldog tulajdonos vagy a megajándékozott személye, és ebbe néha maximálisan beletrafálok. Például ha bejön a műhelybe egy kedves hölgy, és ránéz a nyolcféle éjjelilámpára, akkor én már tudom, hogy melyik mintát fogja választani. Volt egy időszak, amikor a lakásunkban hetente lámpaernyőt cserélgettem, mert alig vártam, hogy kipróbálhassam, mennyire érzi jól magát az adott térben. Ezeknek a lámpáknak lelkük van.

Kádár Kincső kulturális antropológiát és néprajzot tanult Kolozsváron, a csíkszeredai Sapientián PR-mesterképzést végzett. Múzeumpedagógusként dolgozott, gyerekeknek szánt foglalkozásokat vezetett, a kézművesség mindig része volt az életének. Csíkszépvízen él férjével, műhelye otthonukban, egy felújított parasztházban található. Újrahasznosított anyagból készít lámpákat, a hulladékra alapanyagként tekint, és fontosnak tartja, hogy ne csak a hulladéknak adjon új életet, hanem a népi motívumoknak is.


Megjelent: a Hargita Népe oldalain

A kosár tartalma

A kosarad üres
Részösszeg: RON
A szállítási díj és a kedvezményes kód a rendelési űrlapnál lesz kiszámítva
Rendelés leadása
Válassz nyelvet
Kedvencek
Adatvédelmi tájékoztató Általános szerződési feltételek Pénzvisszatérítési eljárás Manage Personal Data